Molly vagyok

Alig érek rá írni, annyi munkám van!
Például állandóan vigyáznom kell. Éjjel a lakásra, a helyemre és arra, hogy ne sírjak túl hangosan, mert a szomszédok nem szeretik. Igaz, én sem szeretem, amikor felettünk Benit bőgetik órákig, mert akkor mennem kellene őt megvédeni, de köztünk van az a fránya ajtó. Még nem tudtam teljesen kibontani, de szépen lassan azon is dolgozom. Vigyáznom kell arra is, hogy ne pisiljek be, de még ezen is dolgozom.
Ha hazajön mami, onnantól rá kell vigyáznom, őriznem az álmát és vigyáznom kell arra is, hogy ne akarjam állandóan felkelteni hogy menjünk sétálni. Ez a legnehezebb munkám, főleg mióta egyre tovább van világos.
Ma kéthetente szombat van, vagyis töpinap. Mami piacnak hívja. Van sok töpiárus, akik már névről ismernek és sok töpit szétszórnak nekem. Reggel megyünk vásárolni, délben meg visszamegyünk takarítani. Mindent összeszedek, amit szétszórtak.
Reggel egy bácsi azt mondta maminak, hogy elméletileg a piacon nem sétálhatnak kutyák. Mami mondta neki, hogy gyakorlatilag a főutcán viszont igen és én nem kutya vagyok, hanem Molly. ...és tényleg! Mami okos. Aztán remélem látta a bácsi, ahogy már kikészítve várt a töpi a kedvenc helyemen.Vártak, készültek rám, szóval nélkülem nincs is piac.
Ennyi munka és séta mellett nem is csoda, hogy már csak 16,5 kg vagyok. Tökéletes...mondta a dokinéni...bár én ezt tudtam magamtól is. A héten eltunyultam, mert mami nagyon beteg volt. Vizes volt az orra, meleg a lába és megpróbált úgy ugatni, mint én. Nem megy még igazán, de nem is áll jól neki. Remélem hamar visszakapom a sokatsétálós mamit.