Molly vagyok

Ma rémes délutánom volt.
Úgy kezdődött, hogy Nagykorú felébresztett legszebb délutáni álmomból. Azt mondta elmegyünk sétálni. Nagyon örültem neki, igyekeztem rendesen sétálni mellette...bár nem értettem, hogy hova az a nagy rohanás.
Amikor aztán megláttam a mamit felénk jönni, már értettem, hogy miért siettünk. Át is vette a pórázomat és elindultunk egy új helyre. Nagy udvaron mentünk át, ahol szuper szagokat éreztem, amiket a kollégák hagytak ott nekem jelzésnek. Aztán bementünk egy nagy házba, aminek ismerős szaga volt...de az már nem tetszett. Az ilyen szagú házakban, mindig beavatkoznak a belügyeimbe. Hát...most sem úsztam meg. A mami elmesélte nekik, hogy furán dörzsölgetem a fenekem a szőnyeghez és minden tárgyhoz...áruló!
Erre az az addig még szimpatikus kék köpenyes rögtön közölte, hogy bűznirigy...addig még nem is gond, na de miért kellett benyúlnia a fenekembe? Az az enyém!
Persze, hogy remegtem...könnyű kinevetni...mami persze aggódásnak álcázta, de a szeme mosolygott...igaz, azt mondta édes vagyok, és aranyos és kedves és okos és szép...
Mert az is...persze a végén azt sem tudták, hogy szépítsenek a dolgon...ezért jutalomból kaptam egy manikűrt is...honnan veszik, hogy én azt szerettem volna...mert nem, de ha már így alakult, nem is volt olyan rossz.
Aztán kibeszélték az étkezési szokásaimat is...ejnye...:(((
Fogyóznom kellene...Miért kellene nekem utánozni a mamit?
Aztán kértünk a macskámnak is féreghajtót és gyógyszert a köhögésére, mert nem tudok tőle aludni. Majd kíváncsi leszek, hogy beveszi-e olyan renedesen, mint én.
Persze a kék köpenyes simogatását bukta, mert nem jött velünk.
Aztán már csak vásárlás, dícséretek besöprése...és most végre végezhetem tovább a munkámat.  Vár a kanapé...