Molly vagyok

Nem én vagyok a világ legokosabb kutyája...de ez még nekem is magas. Megint költözünk,  azt mondta Mami. Ő pedig okosabb nálam, szóval biztosan jól tudja.
Szeretek itt lakni, nekem szépek ezek a parkok és nem zavar, hogy valami fura nyelven szólnak hozzám. Mamit viszont igen és nem érzi magát már itt jól. Hát akkor menjünk. Remélem jön velem a kockásmacim, a lerágott fülű...mert  az sípol. Nameg Atomanti, mert ő őrzi a házamat, amíg én a lakásra vigyázok. A kisrókám sem maradhat itt, mert otthon nem lesz igazi...bár most azt mondja Mami, hogy majd keresünk az erdőben...Remélem nem felejti el, mire hazaérünk. Persze a házamat is vinni szeretném. A nyugipárnám az hiányozni fog, abban nem enged. Nem lesz ám saját házunk. Mármint neki, nekem van...
Papáékhoz fogunk költözni...a soklépcsősbe. Megígérte Maminak, hogy segít, hogy ki tudjak mászkálni úgy is, hogy nem megyek az agyukra a mászkálásommal. Biztosan rólam beszéltek ezek??...és segítenek lekűzdeni a félelmemet a lépcsőtől. Na kíváncsi leszek. A lépcsőt nem szeretem...lyukak vannak benne és félek, hogy leesek. Inkább le szoktam vetődni...nem mintha jobb lenne, de mégis csak önkéntes.
Akkor most majd megint kezdődik a dobozolás ...de én már ma is látom mamin, hogy nem olyan ideges és tele van tervekkel...na jó...akkor menjünk.